3. Hogyan készült a FitFive?
Hét év következetes és kitartó munka rövid története
Helló kedves Olvasó, FitFive Marco vagyok. A FitFive Rendszert én találtam ki és alkottam meg, de az elmúlt 7 évben több mint 20 ember munkája is hozzáadódott a végeredményhez.
Okleveles sportoktató rekreátor vagyok, mindig lelkesen és figyelmesen oktatok és adom tovább a tudást. Emellett internetes szakemberként öt egészséggel és fitnesszel foglalkozó webportált vezetek.
Hosszú évekig sportoltam, tanultam és dolgoztam azért, hogy egy igazán egyszerű, de teljes körű és hatásos életmódot és edzésprogramot alkossak meg, ez lett a FitFive. Tapasztalataim igen széleskörűek: tucatnyi sportot gyakoroltam, sportkutatásokat végeztem, több száz tanítványommal konzultáltam rendszeresen, több száz könyvet, tanulmányt, cikket elolvastam az egészséges életmódról, edzésmódszerekről.
A FitFive első sorait 2003-ban vetettem papírra, addigra már két egészség témájú könyvem is megjelent.
A felnőtt elmélet megírása és a testgyakorlatok összefoglalása 2 évig tartott.
2005-ben jelent meg a „FITFIVE: Itt az idő!” című könyvcsomag, ami egy elméleti könyvet, egy gyakorlati kézikönyvet és egy CD-mellékletet tartalmazott, lásd a szettet a mérlegen! >>>
2006-ban kezdtem hozzá a Gyerek FitFive megírásához. Az elmélet és a gyakorlatok összefoglalása 1,5 évig tartott.
2008-ban külföldön dolgoztam tovább, elkezdődött a FIT5 angol nyelvű fordítása és szerkesztése.
2009 szeptemberében kezdtem el a FIT5 teljes átszervezését, a felnőtt és a gyerek tudásbázis összevonását, illetve a 30-féle edzésterv kidolgozását.
A munka 2010 márciusában ért véget, azóta érhető el az új FIT5 Online Tudásbázis és az MP3 edzéstervek.
2010-ben vagyok benne éppen 20 éve a sportban és 10 éve az egészség-fitnesz szakmában. Szeretem a munkámat!
FitFive Marco nem sztár és nem celeb.
Csak egy lelkes szakember, aki a Te Sikeredért dolgozik.
A FitFive nincs ráerőltetve senkire. Könnyedén megtalálható az Interneten, s ha tetszik, akkor meg tudod vásárolni. Én nem szerepelek a TV-ben, nem csinálok óriási reklámkampányokat. Csak az Internetet használom, aki rákeres a FitFive-ra, az megtalálja. Nem akarok agresszív reklámot, mert én sem szeretem az agresszív reklámot. Nézem a tévét, nyugiban koncentrálok egy filmre, egyszer csak jön a reklám, s megzavar! Azt akarja, hogy másra gondoljak, mint amire szeretnék. Én ilyet nem akarok, a FitFive-ot ne utálja senki, ennek a rendszernek nem kell agresszív reklám. És én magamat sem akarom reklámozni. Én csak megoldásokat akarok kínálni neked. Ha rákeresel a problémádra az Interneten, akkor megtalálod az én megoldásaimat.
Aki akar, az megtalál. Aki megtalál, az megtalálja a megoldásokat. Vannak ingyenes megoldások és vannak pénzbe kerülő megoldások. Az ingyenes FitFive termékek azért vannak, hogy mindenképpen tudjak adni valamit neked, hogy közelebb kerülj a megoldáshoz, amit keresel. A pénzbe kerülő megoldásokon pedig nagyon sokat dolgoztunk, hogy valóban megoldják a problémádat vagy kielégítsék az igényedet.
Szóval ennyire egyszerű a FitFive üzleti filozófiája: online terjedünk és nem használunk agresszív reklámozást.
|
„Személyesen ismerem Marcot, jó barátok vagyunk. Rendszerével javultak a sporteredményeim, életem legjobb formájában vagyok. Emellett teljesen nyugodttá váltam, csak az Útra koncentrálok.” Lajos (27) |
Előző fejezet: 2. Kinek ajánlott a FitFive?
Következő fejezet: 4. Mi kell ahhoz, hogy egészséges és fitt legyél?
|
|
Webáruház
Bemutatkozik a FitFive Rendszer
- 1. Bevezető gondolatok az egészséges ...
- 2. Kinek ajánlott a FitFive?
- 3. Hogyan készült a FitFive?
- 4. Mi kell ahhoz, hogy egészséges és ...
- 5. Milyen előnye van, ha a FitFive sz...
- 6. Kezdj az alapokkal!
- 7. Hogyan épül fel a FitFive Rendszer...
- 8. A FIT5 Online Egészség és Fitnesz ...
- 9. Felhívásom különböző korcsoportoknak
- 10. Hogyan mozogj egyszerűen, követke...
- 11. AZ EGYSZERŰSÉG TITKA = edzéstulaj...
- 12. A KÖVETKEZETESSÉG TITKA = a kötel...
- 13. A FitFive egyszerű edzéstervei
- 14. A RENDSZERESSÉG TITKA = nyomtatot...
- 15. ÖSSZEFOGLALÁS
- 16. Hogyan lehetsz FitFive-os és menn...
- 17. Ismerd meg a FIT5 Komplett Edzésp...
Miért választottam a FitFive-ot?
- Íme 20 indok, amiért az emberek a Fit...
- 1. Zsírégetés a célom, tartósan akaro...
- 2. Izmosodni akarok, tömeget növelni!
- 3. Fittebb és egészségesebb akarok le...
- 4. Kíváncsi vagyok a FitFive-ra, sok ...
- 5. Életmódot akarok váltani, lehetőle...
- 6. Régen sportoltam, újra formába aka...
- 7. Az otthoni testmozgásra keresek kö...
- 8. A rendszeres testmozgást akarom be...
- 9. Az állóképességemet akarom fejlesz...
- 10. A testtartásomat és az alakomat a...
- 11. Káros szenvedélyről akarok leszokni!
- 12. Az ülőmunka ártalmaitól akarok me...
- 13. Erős és egészséges gyerekeket aka...
- 14. A családomnak akarok jó példát mu...
- 15. Fel akarom venni a harcot az idős...
- 16. Szülés után vissza akarom nyerni ...
- 17. Egészség és fitnesz tudásomat aka...
- 18. Hosszú betegség után akarok felép...
- 19. Fontos az egészségem, meg akarom ...
- 20. A testi-lelki önmegismerés a célo...
Ingyenes gyakorlatok
- Konditerem Gyakorlatok
- Bemelegítő Gyakorlatok
- Comb Gyakorlatok Konditeremben
- Far és csípő Gyakorlatok Konditeremben
- Hátizom Gyakorlatok Konditeremben
- Mellizom Gyakorlatok Konditeremben
- Váll Gyakorlatok Konditeremben
- Vádli Gyakorlatok Konditeremben
- Bicepsz Gyakorlatok Konditeremben
- Tricepsz Gyakorlatok Konditeremben
- Alkar Gyakorlatok Konditeremben
- Hasizom Gyakorlatok Konditeremben
- Nyak Gyakorlatok Konditeremben
|
Ismerd meg a FitFive Egészség és Fitnesz Hálózat weboldalait:
|
||||
Online Tudásbázis |
Edzés és fitnesz infoportál |
Egészség és betegség portál |
||
Speciális cégadatbázis |
Sportos közösségi portál |
|
Edzéstervek világversenye |
Diéták világversenye |

